Már most van egy csomó újévi fogadalmam, pedig még csak december közepe van, mint mondjuk:

1. kedves leszek mindenkivel

2. soha többet nem halogatok semmit (vagy legalábbis nem annyira)

3. posztolok ide legalább 1 képet rendszeresen (naponta, haha, bár a blogtobert már lekéstem, oh wait, halogattam)

4. keresek munkát, és veszek magamnak újra egy dslr-t mert ez nem állapot

5. ennyi elég is lesz.

ami a képeket illeti: 

1  és 2. .Shoreditch radnom, parkoló és papírbolt

3. a koolégium ablakai az udvarra néző konyhából

Aberdeen

Annyit mondhatok, hogy az aberdeeni egyetem nem egy Corvinus C épület, szerintem egészen gyönyörű, bár a hatást kicsit rontja, hogy rettenetesen hideg van, (és nem is tudom önként miért költözne oda bárki is...?), és szél, november elején már azt mondták, hogy hó szokott lenni. Az egész város úgy néz ki az egyetemet és egy pár régi épületet leszámítva, mint egy beton tenger, kivéve, hogy ez nem beton, hanem gránit. De tényleg minden szürke, még a kocsik is, egész végig olyan unalmas vasárnap délután érzést keltett bennem még a fő utca is. Nagyon sok a nyugdíjas, és a kínosan giccsesen öltözött fiatal, aki gondolom nem tudja mit kezdjen magával.  Azt mondják, hogy érdemes ebbe a városba költözni, mert hogy munka mindig van, de bevándorlót, ill. ázsiait kb. hármat láttam,(turista is ugyanennyi van :D) a skót akcentus nevetséges még mindig. 

A konferencián meg, ami postgraduate-nek volt hirdetve csak én meg még két fiú nem kezdtünk még el phd-t írni, szóval egy kicsit ehm alul képzettnek éreztem magam egy rövid pillanatra, de aztán az emberek nagyon kedvesek voltak, és egy nagyon szép Jonathan nevű fiú ült mellém, akinek később rendkívül bonyolult fiolzófiai antropológia elméleteket sikerült nekem előadnia, amikre már egyáltalán nem emlékszem, (ezért minden kíváncsiskodótól elnézést kérek),  és egész végig azon gondolkodtam, hogy vajon 5 éven át kutatni valami random témát (jó a terep munka ténylegesen csak egy év, de úgy hallottam, általában kb ennyi ideig tart megírni) az a társadalom számára vajon mennyire hasznos tevékenység? és mi van, ha mondjuk elfogy a pénz és ott ragadok Afrikában? Most eszembe jut pár idétlen téma, de ugyanakkor az is eszembe jut, hogy mindegyiket megmagyarázhatjuk, hogy miért nagyon, nagyon fontos a jövő számára, bár igazán nehezemre esik. Egy bizonyos pontig akkor is kicsit önző lépésnek érzem ezt az egészet, még akkor is, ha titkon eléggé irigylem ezeket az embereket, mert van valami, amiért ilyan nagyon tudnak lelkesedni, ennyire tudják mit akarnak, én pedig nem tudom, nem tudok már semmit, viszont rendkívül haragszom azokra, akik bejelentik, hogy doktorálni akarnak, és fogalmuk sincs miből, pedig nem az lenne a lényeg, hogy valami nagyon érdekel, és akkor foglalkozol azzal? 

ja, és itt egy mém, true story

Edinburgh

Hát nem egy lokálpatrióta lépés a részemről egyből Edinburgh-t posztolni London helyett, de tegnap éjjel amikor a Victoria-n próbáltam hazavergődni, és realizáltam, hogy mire át kellene szálnom a metrón, addigra már nem is lenne, én meg jól ottragadnék a város közepén, akkor egy egészen rövid pillanatra tényleg azon gondolkodtam, hogy minek jöttem én ide. És amúgy is, egy átlag londoninak 48%-kal is csökkenhet a jövedelme amikor nyugdijba megy.

No, de sok beszédnek sok az alja, ez itt a képen Edinburgh, egy egészen csodálatos város, mindenhol sárguló falevelek, egy csomó park és homokkő épület, emeletes busz, szobrocskák a kereszteződések közepére helyezve, minden szép és jó, csak az időjárás olyan vacak, hogy reggel 9-kor, amikor megérkeztem, gyakorlatilag sötét volt.
Holnap elmondom mi történt még, bár legutóbb is mintha ezt ígértem volna, ej ej.

pinch me, is this real

Kezdjük azzal, ami tulajdonképpen nem is egy igazán jó kezdés, de kénytelen leszek elmondani, mert én már csak egy ilyen 2003-ban, az egóblogok fénykorában* ragadt szuperőszinte ember vagyok, így hazugságnak helye nincs. Vagy legalábbis nem annyira. Nem tudom, miről lesz itt szó pontosan. Amiről szakérteni biztosan nem fogok, az a kulinária, de ha úgy tetszik, hívhatjuk Pret-a-mangernek is (igen, itt tényleg narancslét és szendvicset lehet venni), és a pálmafák/tengerpart, mert ez egy kicsit messze van, és túl szeles az ízlésemnek. Amúgy igaz a hiedelem, hogy az angol nőkbe nem sok szégyenérzet szorult, vagy legalábbis a szoknyahossz terén biztos nem, ennyi narancsbőrt még életemben nem láttam ilyen kevés ruhában. További tény, hogy itt olyan sincs, hogy hidegérzet, ma is több nőt láttam harisnya nélkül, néhányat harisnya nélkül, de szuperszőrős Uggban, és vagy hármat szandálban.
Holnap mondok okosat is, ma viszont már csak annyit, hogy jó éjt, nézzétek a Mentalista új részét!

*legalábbis ezt hallottam, de az tény, hogy kb ekkor írtam életem első blogbejegyzését, de ne keressétek az internet bugyraiban mert egyrészt im-net volt, ami már nincs, másrészt a blogspot őskora is volt, amikor még magyar nyelvű felhasználófelület sem volt (:D) és gondoskodtam róla, hogy nem ugrik fel a vezetéknevemre sem.

Ó jaj, már megint egy blog.